2013. június 27., csütörtök
2013. június 3., hétfő
Prológus - Isobel
A lány lehanyatlott a fa tövébe, vörös haja lágy hullámként ölelte körbe szelíd arcát. A kisbaba szőke tincsei az arcába hullottak, kecses mozdulatokkal kifésülte a szeméből, majd simogatni kezdte a baba apró fejét.
- Itt ültél, mikor a pocakodban voltam. Igaz? - csengő-bongó vékony hangocska szelte át a csendet, fejecskéjét ide-oda ingatta, miközben beszélt. Az anya már számított erre a kérdésre, szeretett mesélni a lányának, s csodálkozására még emlékezett is.
- Pontosan - mosolyodott el a nő. Kézfeje a kislány felé közeledett, azonban tekintete megváltozott. Félelem tükröződött nagy szemeiben, apró szája legörbült. Anyja ijedten kapott utána, de már csak a levegőt markolta. Gyors, ámbár kecses mozdulatokkal állt fel, s pillantott körbe. Hitetlenkedve. Az előbb még oly nyugodt parkocska szürkeségbe burkolózott, a levelek megperzselődtek, és ahogy a nap égette fűcsomókra hulltak, lángra lobbantak.
Hirtelen ülök fel, s azzal a lendülettel vágom be a fejem az alacsony plafonba. Fene egye a tetőteret. Szememmel Flora arcát keresem, hogy sikerült-e felvernem, természetesen nem ez a célom. Szerencsémre meg sem rezzent, úgy szuszog, mint egy kisbaba. A könyve, amit elalvás előtt olvasott még mindig ott hevert a mellkasán. Elmosolyodom, ő olyan tökéletes. Az ember maximum nővéreknek nézne minket, meg sem fordulna a fejében, a gondolat, hogy ikrek vagyunk. Főleg az én vörös bozótommal a fejemen, meg szeplős bőrömmel, ellenben az ő szőke, bársonyos hajával.. Igen, most irigykedek, minden ember szokott. Érdekes módon, ráz a hideg, miközben a takaró, még mindig a lábamon van. Ahelyett, hogy jól bebugyolálnám magam, lerúgom a paplant, és elvánszorgom Flora ágyához. A könyvét a polcára teszem, óvatosan ügyelve, hogy nyitva legyen, és megtalálja, hol tartott. Egy picit arrébb lökdösöm, amit a morgás, nyafogás, és hümmögés keverékével nyugtáz. Mellé kucorodom, a jó melegbe, mikor kicsik voltunk, nem igazán számított, hogy rendezték el a szobánkat, mindig össze toltuk az ágyakat.
Tudsz titkok tartani, hmm? Tudod, én képtelen vagyok, ezért mondom el az enyémet mindig neked.
- Terhes vagyok.
- Hüm? - nyitogatta a szemét, de látszott, hogy még teljesen az álom kábulatában él.
Hirtelen ülök fel, s azzal a lendülettel vágom be a fejem az alacsony plafonba. Fene egye a tetőteret. Szememmel Flora arcát keresem, hogy sikerült-e felvernem, természetesen nem ez a célom. Szerencsémre meg sem rezzent, úgy szuszog, mint egy kisbaba. A könyve, amit elalvás előtt olvasott még mindig ott hevert a mellkasán. Elmosolyodom, ő olyan tökéletes. Az ember maximum nővéreknek nézne minket, meg sem fordulna a fejében, a gondolat, hogy ikrek vagyunk. Főleg az én vörös bozótommal a fejemen, meg szeplős bőrömmel, ellenben az ő szőke, bársonyos hajával.. Igen, most irigykedek, minden ember szokott. Érdekes módon, ráz a hideg, miközben a takaró, még mindig a lábamon van. Ahelyett, hogy jól bebugyolálnám magam, lerúgom a paplant, és elvánszorgom Flora ágyához. A könyvét a polcára teszem, óvatosan ügyelve, hogy nyitva legyen, és megtalálja, hol tartott. Egy picit arrébb lökdösöm, amit a morgás, nyafogás, és hümmögés keverékével nyugtáz. Mellé kucorodom, a jó melegbe, mikor kicsik voltunk, nem igazán számított, hogy rendezték el a szobánkat, mindig össze toltuk az ágyakat.
Tudsz titkok tartani, hmm? Tudod, én képtelen vagyok, ezért mondom el az enyémet mindig neked.
- Terhes vagyok.
- Hüm? - nyitogatta a szemét, de látszott, hogy még teljesen az álom kábulatában él.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)